Iratkozzon fel hírlevelünkre!



Keresés az oldalakon

Kastély, Múzeum

A hónap műtárgya 2017. március-április

A Móri Emléktár és Művészeti Kiállítás márciusi-áprilisi műtárgya

 

A hónap műtárgya-sorozat célja, hogy az érdeklődőknek minden hónapban egy-egy kiemelkedő műtárgyat mutasson be, melyeket a Móri Emléktár és Művészeti Kiállítás tárlataiban tekinthetnek meg a Lamberg-kastélyban.
 

Kékfestő viseletdarabok

 

A kékfestés egy textíliákon alkalmazott színmintázási technológia, amely nevét onnan kapta, hogy a minta eredeti formájában jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik meg.

A kelmék egyszínűre színezése és a ma textilnyomásnak nevezett eljárás szerinti mintázása az ősi mesterségek közé tartozik. Indiában, Kínában, Egyiptomban már évezredek óta ismerték a textilek ilyen fajta díszítését, feldolgozását. A textilnyomási eljárások között fontos helyet foglal el a kékfestés, ami kétségtelenül Indiából származik, alapanyagát pedig az itt őshonos indigó (Indigofera tinctoria) adja.

17. századi francia udvarban a mindinkább megélénkülő kereskedelemnek köszönhetően az indiai eredetű nyomott mintás kelmék rendkívül divatosaknak számítottak és nagyon népszerűek voltak. Kezdetben a kék szín festéséhez a Franciaországban és Türingiában termesztett festőcsüllenget (Isatis tinctoria), majd az Indiából importált indigót használták. A francia textilfestő eljárást azután a Franciaországból elűzött hugenották terjesztették el Nyugat-Európában.

A kékfestés eredeti eljárásánál a pamutszövet azon területeit, amelyet fehéren akartak hagyni, méhviasszal vonták be, majd a szövetet a festékkel teli kádba mártva kékre színezték. Azokon a helyeken tehát, amit a viasz nem fedett, a kelme kék színűre festődött. A kékfestés európai meghonosodásával a méhviasz szerepét különböző vegyi anyagokból vegyített, a magyar kékfestők által papnak nevezett fedőanyag vette át, a kelme mintázása azonban továbbra is a fából faragott, illetve később rézszegekkel kivert mintázó nyomódúccal történt.  A fedőanyaggal kezelt kelme festése vasgáliccal és mésszel redukált indigót tartalmazó festőkádba, a magyar kékfestők szóhasználata szerint küpába merítve történt.

Magyarországon már a 15. században működtek festőműhelyek és a 17. században meghonosodott a kékfestés is, elsőként LőcseEperjesKésmárk és Igló városában. Az ország középső és nyugati területeire – beleértve az egész Dunántúlt és a Duna–Tisza közét is – a bécsi központú Schön- und Schwarzfärber céh terjesztette ki hatáskörét. Később, a 18. században több város kivált ezekből a központosított szervezetekből és ott önálló céhek alakultak, úgy mint pl. a soproni Kistler Jakab, a pápai Kluge Károly műhelye, vagy az óbudai Goldberger Ferenc. A legkorábbi magyarországi évszámos kékfestő kelme 1783-ból, Körmöcbányáról való.

Az európai textilnyomás többnyire a szövött textilek mindenkori divatos mintázatát igyekezett olcsóbb változatban a szegényebb néprétegek számára is elérhetővé tenni, tehát olcsó nyomástechnikával utánozta azokat. A magyarországi vásárokon is könnyen beszerezhető kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében. A viseleten belül a női öltözetek különböző darabjait a legváltozatosabb motívumokkal díszítették, így például csíkokkal, apró pettyekkel, virágmintákkal. Az egyszerű, ún. sima kék kötényeket a házi, ház körüli, hétköznapi munkákban használták. Kimenőre vagy ünnepi viselethez díszesebb darabok készültek. A férfiviseletben az egyszerű sima sötétkék félkötény, néhol a melleskötény volt használatban. A sima kék gatya a paraszti nyári öltözetben több helyütt megtalálható, a kubikusoknál jellegzetes, a bő ing és gatya pedig a csikós- és gulyásviselet hagyományai közé tartozik. A lakástextilek körében a kékfestő asztalterítők és ágyneműk terjedtek el. A kékfestő kelmék használatában nemzetiségi sajátságok is megfigyelhetőek, így például a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek, a németek pedig a nagyon sötétkék alapon kék aprómintás ruhákat viselték.

A móri sváb kékfestő viseletdarabokat a Lamberg-kastély Kulturális Központ Sváb tájházában tekinthetik meg a látogatók.

 

Forrás:

Domonkos Ottó: Kékfestés. In. (szerk.) Domonkos Ottó: Magyar Néprajz III. Kézművesség. Akadémiai Kiadó, Budapest 1991. (386-391.)

 

 


Tetszett? Ossza meg másokkal is!