A hónap műtárgya - 2023 november
A „hónap műtárgya” sorozat célja, hogy az érdeklődőknek minden hónapban egy-egy kiemelkedő műtárgyat mutasson be, amelyet a Móri Emléktár és Művészeti Kiállítás tárlataiban tekinthetnek meg a Lamberg-kastélyban.
Simon M. Veronika középiskolai tanulmányait a Reguly Antal Gimnáziumban végezte Zircen és Móron 1969 és 1973 között. 1982-től a Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, majd ugyanott 1984-től árszakértő szakon. 1990-ben művészeti alkotások becslő és elemző tanfolyamát végezte el a fővárosban. 1997-től a Szőnyi István Művészeti Akadémia festő szakán tanult Zebegényben. 1999-től az A.A.W. amerikai grafikai kurzus hallgatója volt Budapesten, majd 2006-tól a Leonardo Művész Akadémián Salzburgban, ahol 2009-ben végzett Kunst Meister szakon.
1968-tól 1987-ig a székesfehérvári Videoton előadója, majd egyik csoportvezetője volt. 1988 és 1992 között egyéni vállalkozóként dolgozott. 1993 óta festőművészettel foglalkozik (Derkovits Kör Székesfehérvár; Zilachy Stúdió Budapest). A Cserhát Művész Kör művészeti vezetője. 12 művészkörben dolgozik rendszeresen.
1998-tól a magyaralmási, a sárosdi, a bajóti, a nánai és kisgyőri nyári alkotótáborok festőrészlegét, 2000-től az „SMV 2000 Festőtanodát” irányítja Székesfehérváron, koordinálja az országos „Egy mindért mind egyért” művészformáció működését, illetve a Cserhát Művész Kör székesfehérvári tagozatának vezetőjeként a "Székesfehérvárért Nemzetközi Művészkört". A Mesterek és tanítványaik országos kiállítás sorozat elindítója, rendszeresen nyitja meg tanítványai kiállítását.
2002-ben a móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend lovagja, majd 2009-től nagykövete lett. Elnyerte a Szent Lőrinc és a Pro Vino érdemérmet a móri borrendtől, illetve a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségétől. 2008-ban és 2009-ben a székesfehérvári Noé-hegyi Szent István és a marcelházi Szent Imre Herceg Borrend tagja, hírvivője, 2010-ben pedig a Szent Vince Borrend hírvivő lovagja. 2005-ben lovaggá ütötték a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend avatásán a Páduai Szent Antal templomban. 2006-ban tiszti rangot kapott, 2009-ben pedig főparancsnokká avatta Vittorio Galappini, Málta nagyhercege, a Lovagrend nemzetközi grand vikáriusa. Itt a Szent Erzsébet Kommenda parancsnokává nevezték ki. Megfestette a lovagrend védőszentjeit: Szent István királyt, Szent Mártont, Szent Lázárt. Azóta az ő képei a rend hivatalosan elismert festményei. Megörökítette a 2006-ban váratlanul elhunyt Allan Inovius nagyperjelt, a rend nemzetközi vikáriusát. A Lovagrend spirituális vezetőjének, dr. Tempfli Józsefnek, mára nyugalmazott püspöknek több képet festett, és portréban örökítette meg. Ezen képek pl. Nagyváradon, a püspöki palotában láthatók.
Rendszeresen megörökíti a történelmi egyházak szentjeit, a boldogokat, a kiemelkedő egyéniségeket, ezért Magyarország Nagyasszonya érmet is kapott. Az USA-ban Bartók-képet és Kossuth-portrét adott át. Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, a Felvidéken, Erdélyben is többször adott át képet. Rendszeresen fest történelmi portrékat, kétszázötvennél is több közintézményben van képe elhelyezve, mintegy 550 kép. Több mint 10 főoltárképe van és Iliny valamint Szatmárhegy templomában a teljes templom képeit ő festette ( 17 kép). Rómában, a Vatikánban is adott át II. János Pál és XVI. Benedek pápákról készített portrét. Képsorozatot készített magyar írókról, költőkről.
2000 óta leginkább tanítással foglalkozik, valamint vezeti az általa alapított SMV 2000 Festőtanodát.
A fotón látható festményt a művésznő ajándékozta a Lamberg-kastélynak, amit az érdeklődő a könyvtár olvasótermében tekinthet meg.
Forrás: wikipédia