Művelődési központ

KisUdvarKoncertek Móron 2019.

KisUdvarKoncertek Móron

2019. június 7-től augusztus 23-ig
Belépôdíj: 500 Ft/Fő

Helyszín: Lamberg-kastély, Kisudvar

Helyszíni büfé: Fekete Gyémánt Söröző

Június 07. 21 óra

COMPACT DISCO

A Compact Disco egy magyar elektronikus zenei együttes. A csapat az elmúlt tíz évben négy stúdióalbumot és
egy válogatásanyagot, számos sikeres számot készített, fellépett a legnagyobb hazai fesztiválokon, rengeteget
koncertezett, nyert Fonogram- és MTV Awards-díjat is. 2012-ben Magyarország képviseletében részt vettek
a bakui Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a Sound of Our Hearts című számmal bejutottak a döntőbe.

Június 21. 21 óra

21 GRAMM AKUSZTIK

Egyesek szerint az emberi test 21 grammot veszít a súlyából a halál pillanatában. Ennyit nyom a lélek. Ezt a súlyt
próbálják zenébe önteni. Saját dalaikban igyekeznek mindennapi dolgok mögé nézni, és olyasmikről kicsit
másképp, rendhagyóan megszólalni, amikről egyébként is sokat beszélünk, anélkül, hogy feltűnne. Dalszövegek
igényességére mindig nagy figyelmet fordítanak, hangzásvilágukra az akusztikus, emberközeli, valóban élő
hangzás jellemző.

Július 05. 21 óra

DÁNIELFY GERGŐ ÉS AZ UTAZÓK

Dánielfy Gergő pár évvel ezelőtt egy tehetségkutató versenyben lett ismert, majd saját szerzeményével benevezett
A Dal 2018 mezőnyébe. Hatalmas sikerrel zárult ez a megmérettetés: „Azt mondtad” című felvételével a legjobb
négy közé jutott, és ő lett A Dal 2018 felfedezettje. 2018 tavaszán Gergő zenekart alapított Dánielfy Gergő
és az Utazók néven. Első közös daluk májusban látott napvilágot „Ne félj” címmel.

Július 19. 21 óra

BLUE COLD JALAPEÑOS - RED HOT CHILI PEPPERS TRIBUTE

A Blue Cold Jalapeños egy baráti társaságból, a Kőbányai Zenei Stúdió falai között alakult 2016-ban és a Red Hot Chili
Peppers iránti rajongás hívta életre. Céljuk, az RHCP koncertek fülledt kaliforniai hangulatának és a dalok energikus,
kötetlen megszólaltatásának maximális reprezentálása.

Augusztus 02. 21 óra

LOVASI ANDRÁS SZÓLÓESTJE

Lovasi András szólóestje az elmúlt 30 év dalaiból, egy szál gitárral.

Augusztus 23. 21 óra

THE BLUEBAY FOXES

A 2015-ben alakult The Bluebay Foxes zenei világa a brit gitárzenéből és Amerika déli államaiból származó rockzenéből
merít: dinamikus, lüktető dobtémák, karakteres gitárhangzás, húzós, energikus basszusok és a dallamos refrének jellemzik.
A The Bluebay Foxes zenéjére a szakma is felfigyelt, különdíjjal ismerték el a csapatot az egri Éter Tehetségkutató
Fesztiválon és közönségdíjasok lettek a Müpa Garázsband Fesztiválján is. 2018-ban a zenekar fellépett szinte az összes
nyári fesztiválon és év végén megjelent a The Bluebay Foxes első nagylemeze a ‚NOW’.