Kastély, Múzeum

A hónap műtárgya - 2023 május

Befőttesüveg

A „hónap műtárgya” sorozat célja, hogy az érdeklődőknek minden hónapban egy-egy kiemelkedő műtárgyat mutasson be, amelyet a Móri Emléktár és Művészeti Kiállítás tárlataiban tekinthetnek meg a Lamberg-kastélyban.

A befőttesüveg feltalálása előtt, ha volt az embereknek valami ehetője, amit nem akart azonnal elfogyasztani, kiszárították, besózták vagy füstölték, esetleg agyagból vagy üvegből készült edénybe rakták, amit bedugaszoltak majd viasszal lezártak. Ez egyrészt nem egyszerű, másrészt nem is mindig hatékony megoldás, így a 26 éves John Landis Mason 1858-as találmánya forradalmasította az ételmegőrzést.

Mason szabadalmaztatta az üveget, ami azóta is az ő nevét viseli (bár a feltaláló eredetileg csavarós tetejű üvegnek keresztelte el), de elkövetett egy hatalmas hibát: a fedőt és az abban található gumigyűrűt nem védette le, pedig attól vált az üveg lég- és vízhatlanná. Ezeket csak 1868-ban szabadalmaztatta, de már késő volt: már 10 éve boldog-boldogtalan mason jarokat (befőttesüvegeket) gyártott, így gyakorlatilag semmit nem látott abból a temérdek bevételből, amit mások az ő találmányával szereztek. Néhány sikertelen per és üzleti húzás után visszavonult, és ahogy az oly sok – az életünket mérhetetlenül jobbá vagy egyszerűbbé tevő – feltalálóval történt, földönfutóként halt meg, 1902-ben.

A névadó halála természetesen nem érintette a rendkívül népszerű üvegek eladását. Az eredeti szabadalom 1880-as lejárata után még inkább felpörgött a gyártás, több színben és formában is árulták a befőttesüvegeket. Az üvegek nagy előnye, hogy ha nem törnek össze, akkor gyakorlatilag az örökkévalóságig felhasználhatóak. Sokan elkezdték elrakni az otthon termesztett, vagy piacon vásárolt zöldségeket és gyümölcsöket, és az 1800-as évek végére sok háziasszony a nyár utolsó heteit a befőzésnek szentelte.

A második világháború alatt a befőzés propagandaeszközzé vált, az állam mindenkit arra buzdított, hogy nevelgessen otthon konyhakertet, és főzzön be, amit csak tud. Ez fellendítette a befőttesüveg népszerűségét, azonban a háború végeztével az emberek valószínűleg megunták, hogy ennyit dolgozzanak egy kis zöldségért vagy gyümölcsért, így egyre kevesebben főztek be otthon.

Az elmúlt években a befőttesüveg bekerült a trendi étkészletekbe (pl. pohárként), de a világjárvány visszaterelte őket eredeti rendeltetésükhöz: sokan elkezdtek kertészkedni (hobbiból, egészségtudatosságból vagy kényszerből).

A befőttesüveg a példa arra, hogy ha valami igazán hasznos, akkor generációkon át, szinte változatlanul az emberek életének része marad.

A képen látható öntött befőttesüvegek csík díszítéssel készültek. Nagy Béla móri lakos ajándéka. A Lamberg-kastély Német Nemzetiségi Tájházában tekinthetik meg az érdeklődők.