A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja

Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává. 1946-ban Magyarországot elsőként ezen a napon hagyta el német nemzetiségű üldözötteket szállító vonatszerelvény.

Gyerekként, a szocializmus idejében nem tudtam a kollektív bűnösség igaztalan vádjáról, otthon sem beszéltek soha rokonaink szomorú sorsáról. Nagy ritkán - a kanadai és amerikai egyesült államokbeli húsvéti és karácsonyi képeslapok kapcsán - esett szó előttünk nagyszüleim testvéreiről, családjukról, akik nem ünnepelhettek velünk. Sokáig a padlás sok „kincse” is rejtély volt számomra: miért a két-három mákdaráló, a két-három diódaráló, a két-három vasaló? Aztán megismertem nagymamám testvérének történetét. Ők utólag kerültek a kitelepítési listára, valaki „kiváltotta” magát, de a létszámnak meg kellett lennie. A vonat már bent állt az állomáson, amikor értük jöttek egy szekérrel. Úgy kellett összekapkodniuk a legszükségesebb holmikat, amit magukkal vihettek, és akkor futottak át néhány használati tárgyukkal, így a dió-, és mákdarálóval, a vasalóval nagymamámhoz - közös udvarban álltak a házaik. Úgy hitték, még visszatérhetnek, hogy még szükségük lesz rájuk. Németországban, a táborban is a hazatérésben reménykedtek, háromszor próbáltak átszökni a határon. Nem sikerült. Az 1956-os forradalom menekültjeitől kapott hírek hatására hagyták el Európát, és indultak el ők is Amerikába.

Nekem a mák- és a diódaráló mindig eszembe juttatja a történetüket és számomra a reményt, a hazatérés reményét jelképezik.

/Meidlinger Piroska, helyismereti könyvtáros/